A mopsz egy rendkívül hosszú múltú, valószínűleg kínai eredetű kutyafajta, amely az FCI fajtacsoportok beosztása szerint, a IX. (társasági kutyák) fajtacsoport legnagyobb testű fajtája.
Történet
Kínai eredet
A tudósok a mai napig sincsenek tisztában azzal, hogy mikor alakultak ki olyan rövidszőrű, kunkorodó farkú és rövid orrú kutyák, mint a mopsz. De abban egyeznek az álláspontok, hogy már időszámításunk előtt tenyésztették a kínaiak kisméretű; rövid, széles és laposfejű kutyákat. Ezeket palotában tartották és általában eunuchok tenyésztették őket.
A rövid orrú kutyákat már jóval a kereszténység előtt ismerték Kínában. Sőt, az uralkodók kedvelt társai voltak, előfordult olyan is, hogy 4000 eunuch tevékenykedett egy tökéletes egyed létrehozásán. Ezen kínai kutyákat, csak a korabeli ábrázolások alapján ismerhetjük, amelyek viszont rendkívül stilizáltak. Mégis 3 alaptípust tudunk megkülönböztetni: az oroszlánkutyát, a pekingit és a Lo-sze-t, amely a modern mopsz legvalószínűbb őse. Tenyésztésük során legfőbb fizikai elvárás az volt, hogy minél kisebb legyen, hogy rendelkezzen minél elasztikusabb bőrrel, rövid szőrrel és a hercegi jegyekkel (három ránc a pofán és egy függőleges csík). Nagyra becsülték a fehér fejfoltot is. Kívánatos volt a kompakt test, a jó csontozat, a lapos arc és a szögletes állkapocs.
A kereskedelem révén a Kelet és Nyugat szoros kapcsolatban állt egymással már a Han-dinasztia (i. e. 200) idején is. Viszont csak a Ming-dinasztia (1368–1644) alatt épültek ki a kereskedelmi kapcsolatok az európai kontinenssel: portugálokkal 1516-ban, a spanyolokkal 1575-ben, a hollandokkal 1604-ben kezdődött. A kereskedők hamar felismerték az üzleti lehetőségeket a kis testű kutyákban, így jutott a mopsz a nyugatra.
Európai történet
Az európaiak már az oroszok előtt ismerték a Lo-sze-t.A XVI–XVII. században érkezhettek rövid orrú, kicsi kutyák Kínából Nyugat-Európába. Valószínűleg a szelektív tenyésztés már ekkor a kissé hosszabb testű Lo-sze kutyát zömökebb ebbé változtatta. A korai leírásokból kiderül, hogy a mopsz őse, a holland királyi udvarban is jelen volt. Egy alkalommal még az európai történelmet is megváltoztatta. Erről a történetről Sir Roger Williams számolt be először. Az eset valamikor 1571 és 1573 között történhetett, a spanyol-holland háború idején, amikor a spanyolok rajtaütöttek Hallgatag Vilmos táborán. Ezt senki nem vette észre a hollandok közül, csak a király Pompey nevű kutyája, aki rögtön felkeltette gazdáját és így a király megmenekült a spanyol fogság alól. Ezzel a kis jószág, az orániai uralkodóház jelképévé vált.
Vilmos dédunokája, III. Vilmos és II. Mária 1688-as eküvőjéről sem hiányozhattak, a narancs kendős kis szőrmókok. Ekkor már Európa egész területén ismerték a mopszt. De mindenhol más nevet kapott: Mops Hond (Hollandia), Mops (Svédország), Mopsi (Finnország), Mops Hund (Németország), Carlin, Doguin (Franciaország), Carlino (Olaszország), Doguillo (Spanyolország), Dutch Mastiff (Anglia), Smutmhadra (Írország).
A XVII. század második felében már más országok udvaraiban is felbukkan: jelen van a francia, az olasz, a szász és a sok más német állam arisztokrata köreiben.
Miután III. Vilmos és felesége Angliaba érkezett mopszjaival, hamar nagy népszerűségett kapott e kutyafaj. Az angol udvaroncok és arisztokraták hamar megszerették és az új király felé kifejezett lojalitásuk szimbólumaként tartották. A következő években egy mopsz és egy feketebőrű szolga elengedhetetlen tartozéka volt egy divatos angol arisztokratának.A mopsz-divat a XVIII. században is folytatódott, csúcspontját III. György uralkodása alatt érte el.
A modern mopsz
A XIX. század folyamán a mopsz kiment a divatból. Ezt főleg a fajta megjelenésbeli és felépítésbeli romlásának tudható be. Ebben az időben mopszokat kereszteztek angol buldogokkal, és az ilyen kicsiket mopszként adták el. Valamint kezdett eltűnni nagyon sok tipikus fajtajegy: fekete maszk és a rövid, zárt szőrzetet is a hosszú, gyapjas kezdte felváltani. Egyszóval a versenyszerű tenyésztés beindulásáig, nem volt népszerű kutyafaj. Viszont, amikor ez bekövetkezett új lendületet kapott a mopsz tenyésztése. 1859–1874 között a Kennel Club hatvan-egynéhány győztes mopszot jegyzett fel. A XIX. század első felében két vérvonal volt meghatározó. A régebbi, a Marrison vonal, feltehetőleg még Charlotte királyné kutyáitól származik, aki III. György felesége volt. Ezekre az ebekre a zömök testfelépítés az inkább jellemző. A másik vérvonal a Lord és Lady Willoughby d’Eresby által kialakított volt. Ezek a kutyák inkább a világos szürkés szín, fehér jegyek, inkább nagyobb méret, könnyebb testfelépítés és a kisebb szem volt a jellemző. A Willoughby d’Eresby vérvonal fontos szerept játszott az 1840-es évektől kezdve.
Mikor 1860-ban az angolok megszállták Peking városát, két mopszot is zsákmányoltak, amik végül Laura Mayhew tenyésztőhöz kerültek Twickenham-be. A két kutya úgy hasonlított egymásra mint két tojás, tiszta apricot-színűek voltak. Tőlük született Click, a mopsztörténelem talán legfontosabb kutyája, akire vissza lehet vezetni szinte minden amerikai és angol mopszot, ugyanis annyit fedezett ez a kutya.
1883-ban megalakult az angol Pug Club, és nemsokára a standard is megszületett. A fekete mopszok csak 1886-tól kaptak fontosabb szerepet, persze azelőtt is születtek fekete kiskutyák, de ezeket rendszerint vízbefolytották. Persze nem mindegyiket, Viktória brit királynőnek is volt egy fekete mopsza, melynek ráadásul fehér jegyei is voltak. Azt mondják, ez a kutya Kínából származott és jó néhány fekete utódja született.
Néhány híres történelmi mopsztulajdonos:
Napjaink híres mopsz tulajdonosai:
A fajta jellemzői
Viselkedés és jellem
A mopsz 2 éves koráig hiperaktív kutya, akit már ilyenkor következetesen kell nevelni. Ami könnyen elérhető, ugyanis természetéből fakadóan utálja, ha a gazdája haragszik rá, és mivel szeret enni, ezért a jutalomfalatkákkal is kitűnő eredményeket érhetünk el nála, viszont vigyázni kell, mert hízásra hajlamos fajta.
A mopsz külseje megtévesztő a tudatlan szemlélő számára. Ez a ráncos képű, dülledt szemű, mindig zsémbes arckifejezést öltő kutya valójában vidám, érzékeny, hűséges, szeretetre méltó, gyengéd lelket takar.
Rendkívül jó természetű, nyugodt és kiegyensúlyozott. Szereti a gyerekeket és sosem agresszív. Kiválóan tartható lakásban, sőt rövid orra miatt nem élhet egész évben a kertben. Az orr sajátossága, azon röfögő és prüszkölő hangok, amelyek oly jellemzőek rá. A mopsz igazi családi kutya. Kedves, kiegyensúlyozott és nyugodt. Nem zavarja a szomszédokat, ugyanis csak ritkán ugat, de nem bírja a nagy meleget és hideget. Szereti ha többen is vannak, így tud kivel játszani.
Fizikai jellemzők
Kis termetű, zömök kutyafaj. Teste négyzet alakú és tipikusan gömbölyűfejű eb. Szeme nagy, sötét és kidülledő, az embernek az az érzése, hogy mindig szomorú. Szőrzete rövid és fényes, nem igényel olyan sok ápolást, mint a hosszúszőrű fajták. Színe lehet ezüst, fakó, barackszínű és fekete, és ne felejtsük el redő homlokát, fekete maszkját és elasztikus bőrét, amik a legtipikusabb jellemzői a mopsznak.
- Ideális magassága: 30–32 cm
- Súlya: 6–10 kg
A beagle (ejtsd: bígl) középtermetű kopó-féle vadászkutya, az egyik legősibb vadászatra tenyésztett fajta.
Története és használata
A beagle fajtát évszázadok óta tenyésztik Angliában. A beagle a kopók egyik legősibb fajtája, melynek jelenlegi megjelenését Angliában alakították ki. Elnevezése valószínűleg méretéből adódik, a kelta, óangol beag, begle szóból ered, melyre a legkisebb kopófajtaként rá is szolgál. Már a 3. századi krónikák is említenek olyan kutyát, melyet apróvadas vadászatra használtak. A fajta neve a 15. században bukkan fel először írott szövegben, később többek között Thomas Bewick ír 1790-ben a legkisebb kopóról, mely fáradhatatlan a vadászatban és ugatása lágy, dallamos. Közvetlen őse nagy valószínűséggel a 17. században kitenyésztett harrier /nyulászó/ kopók között keresendő. Ezen kopók számtalan különböző fajtájának összeolvadásából létrejött néhány fajta egyike lehetett a beagle közvetlen őse. Hazájában jellemzően nyúlvadászatra használták, párban vagy kisebb falkában. Az idők folyamán azonban fokozatosan megváltozott a vadászat célja, átalakult a beagle falkás vadászat, a beagling. Míg korábban az élelemszerzés, napjainkra az elsődleges cél a sport lett, a zsákmány elejtése helyett a mozgás öröme. A fajta egységes tenyésztésének kezdete 1890-re, az Angol Beagle Club megalakulására datálható. A beagling Anglián kívül az Egyesült Államokban is igen elterjedt, ahol a kedvező körülmények miatt /hatalmas, szabad területek/ a mai napig sokan űzik. A vadászat eredeti céljának megváltozásával átalakult maga a beagling is. Ott ahol lehetőség van e neves sport űzésére /Magyarországon tilos a kopózás minden formája/, ott a beagle tulajdonosok egyesületbe tömörülve területet bérelnek, ahol nyulakat tenyésztenek. A versenyeken a beagleket párokba sorsolják, és úgy engedik a nyúl nyomába, viszont nem cél, hogy a nyulat el is kapják. A bírók a kutyák munkájának pontosságát, stílusát értékelik, figyelembe véve, hogy a nyomról bármikor visszahívhatónak kell lenniük, és a kettő közül a jobb jut tovább. Nagy tömegbe együtt tartva sem marakszik a falkatársaival, s ezért kísérleti állatként az orvostudomány is szívesen használja. Bigli2.jpg
Kiváló szaglása miatt Amerikában a rendvédelmi szerveknél (határőrség, rendőrség) is alkalmazzák. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium Beagle Brigade néven külön egységet tart fenn belőlük.[1]
II. világháború előtti időszakban még nem volt beagle Magyarországon. A Magyar Ebtörzskönyv első beagle bejegyzése egy 1971-es születésü, import kan a MET (vegyes fajta) 3904 számú kutyája. Az első beagle kiskutyák – Maverick M. – 1979-ben születettek hazánkban C törzskönyvű szülőktől.
A beagle megjelenése
A beagle népszerűségét részben sokszínűségének köszönheti, hiszen nincs két, akár csak látszólag is, egyforma belőle. Változatosságának forrása a fehér szín egyedenkénti igen eltérő aránya. A színskála egyik végén a szinte teljesen fehér, egy-két halvány cserszínű folttal ékesített példányok, a másik végén pedig azon egyedek találhatók, melyeknek csak a farkuk vége és mancsuk fehér. A beagle standardja csak a farokvég kötelező fehérségét írja elő, melynek oka, hogy éneklő ugatásán kívül csak az izgatottan remegő farokvég árulja el a nyomon lévő beagle helyét a magas fűben, aljnövényzetben.
Alapvetően bicolor és tricolor beaglet különböztetünk meg. A tricolor vagy háromszínű beaglet, fekete háttakaró, cserszínű fej és végtagok jellemzik, fehér foltokkal a fejen, a hastájon és a farokvégen. Fontos megjegyezni, hogy nincs semmiféle előírás a három szín elkülönülésére, arányára vagy árnyalatára. Ez nem véletlen, ugyanis a színek aránya életük során folyamatosan változik, a fekete-fehéren született kölykön csak később alakulnak ki a világosabb foltok. A fekete és fehér szín mellett megjelenő harmadik szín a világossárgától a cserszínig, a téglavörösig bármilyen árnyalatot felvehet. Érdekes ugyanakkor, hogy azokat a beagleket is tricolornak nevezzük, melyeken csak egész minimális, épp csak egy foltnyi, fekete szín található.
A bicolor vagy kétszínű beagleken a fehér mellett csak a cserszín van jelen. Sokan nevezik fehér-aranynak is e színtípust, hiszen a cser-, sárgaszín árnyalata emlékeztet a golden retriever színére. A bicolor egyedeknél is igaz, hogy a sárga szín árnyalatára, élénkségére és elhelyezkedésére semmilyen előírás sincs, kivétel, hogy a farokvégnek mindenképpen fehérnek kell lennie. Születésükkor a bicolor beaglek teljesen fehérek, a sárgásbarna foltok csak később alakulnak ki.
A beagle standard szerinti megengedett magassága 33 cm (13 inch) és 41 cm (16 inch) között van. Jellemző súlya, mely erősen függ a magasságától és a nemétől is 10-18kg között van. Várható élettartam: 12-15 év, de ismernek 18 éves beagle matuzsálemet is.
A beagle tartása
A beagle intelligens, jó idegzetű eb, melyet végtelen türelem és a gyerekek rigolyái iránti megértés jellemez. Legendásan szelíd fajta. Kiváló tulajdonságai az évszázados tudatos tenyésztő munka eredménye. Korábban a kennelekben nagyszámú kutya élt együtt, így kiemelt szempont volt az agresszivitástól teljesen mentes és a falkarangsor iránt érzéketlen egyedek tovább tenyésztése. Sokoldalú jó tulajdonságainak hála (jó orrú, kiváló tájékozódó képességű, nyugodt, kiegyensúlyozott és kitartó), a legkülönbözőbb tartási igényeket is kielégítheti. Fontos azonban megjegyezni, hogy későn érő fajta, ezért ne bánjunk vele soha igazságtalanul, ne bántsuk fölöslegesen.
Gyorsan és könnyen tanul, feltéve, hogy pozitív megerősítést kap. Ez alatt azt kell érteni, hogy a túlzott fegyelmezés, a következetlenség a beagle-ből konokságot, makacsságot vált ki. Sok gazda, pláne az „újkutyás” gazdák panaszkodnak arra, hogy kutyájuk nevelhetetlen, a fejükre nőtt. A probléma minden esetben a gazdában, illetve környezetében keresendő. A következetlenség (a gazda leszidja, a gyerekei megszeretgetik), a kutya folyamatos büntetése (a legkisebb „vétségért” is verést kap) felébreszti a beagle konok énjét, melynek nagy hasznát veszi a vad követésénél, de kellemetlen lehet családi környezetben. Bár ezt a gazdák nem szívesen látják be, de ilyenkor nem a kutya a hibás. A nevelése során viszont a pozitív megerősítések segítségével szinte bármire megtanítható, egy dolgot kivéve: a beagle soha nem lesz házőrző. Jelzi az idegent, majd alaptermészetéből fakadó kedvességétől hajtva farkcsóválva szaglássza és ugrálja körbe.
Méretének, jellemének, illetve a betegségekkel szembeni nagyfokú ellenálló képességének köszönhetően akár lakótelepi lakásban is könnyen tartható. Rövid, erős szőre könnyen tisztán tartható, fejének bájos külsőt kölcsönző füle pont akkora, hogy még ne húzza a földön, és ne lógjon bele az ételébe. Termetének köszönhetően akár a gyerekek is sétáltathatják és élelmezése is megoldható anélkül, hogy a családi költségvetés belerokkanna. Egy dolgot azonban tudomásul kell venni: a beagle nem öleb, hanem igazi sportkutya, igazi kopó. Nem kell félteni, hogy a gyerekek túlzott szeretetükben agyon nyomják, ugyanakkor igényli a mozgást a „vadászatot”. Nagyon sok gazda elköveti azt a hibát, hogy engedve könyörgő tekintetének és feneketlen bendőjének, megeteti, ahányszor csak „hozza a tányérját”, miközben a megfelelő mozgásról már nem tud gondoskodni. Ezek az egyébként igen elegáns kutyák az évek során fokozatosan elhíznak és sétáltatásukkor igen lehangoló látvány nyújtanak.
Magyarországi beagle-tartók szervezetei
MEOE Kopó Klub: A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének fajtaklubja, mely ily módon jellemzően a tenyésztői érdekeket képviseli.
Kaposvári Beagle Klub: A Kaposvár környéki beagle-tartókat fogja össze, szervez nekik találkozókat. Az összejövetelek általában tavasszal és ősszel kerülnek megrendezésre. Ezenkívül érdekes programokat ajánl(pl.:kvízjátékok, rejtvények, ebes viccek stb.) Utóbbiak, vagy a találkozók képei a honlapjukon is megtekinthető.
Szegedi Beagle Club: A Szeged környéki beagle-tartókat fogja össze, szervez számukra közös és nyilvános programokat. Klubnapjuk minden hónap első szombatján van 14 órától a 6725 Szeged, Kisfaludy u. 54/a szám alatt. Térkép, ha nem tudnád hova kell jönni: PosaPortal
Mecseki Beagle Klub: A Pécs környéki beagle-tartókat fogja össze, szervez számukra közös és nyilvános programokat. Klubnapjuk minden hónap második szombatján van 14 órától a Tettye u. 11 szám alatt.
Sárvári Beagle és Kutya Klub: A Sárvár környéki beagle és kutya tartókat fogja össze, szervez számukra közös és nyilvános programokat.
Pelso Beagle Club Keszthely: A Keszthely környéki beagle-tartókat fogja össze, szervez számukra közös és nyilvános programokat.
Tatai Beagle Club: A Tata környéki beagle-tartókat fogja össze, szervez számukra közös és nyilvános programokat, nyári tábort.
Balatoni Beagle Club: A Balaton környéki beagle-tartókat fogja össze, szervez számukra közös és nyilvános programokat, de sokan távolabbról, pl Székesfehérvárról csatlakoztak a klubhoz. Volt már találkozójuk Keszthelyen és Balatonfüreden is.
Híres beagle-k
A dalmata (Horvát: Dalmatinski pas) egy horvát származású kutyafajta.
Testfelépítése
A dalmata erős, vízszintes hátán jól kirajzolódik a marja. A lágyéka erős, enyhén ívelt,a hátsó testrésze izmos, lekerekített. Farka a tövénél vaskos, majd kihegyesedik, csaknem a csánkig ér, és a kutya enyhén felfelé görbítve tartja. Mellkasa nem túl széles, de mély és tágas. A feszes, izmos vállak mérsékelten ferdék, a könyökök közel vannak a testhez. Lábai egyenesek, hengeres csontúak, a térd erősen hajlott. Mancsai macskáéhoz hasonlóak, azaz köralakúak, szorosan zárt, erős, íves lábujjakkal. A viszonylag hosszú és feszes nyak szépen ívelt. Viszonylag hosszú, lapos koponyával, amely a fülek között meglehetősen széles. A fej ránctalan. A stopp mérsékelt, az arcorri rész erős és hosszú – de soha nem csőrszerű –, az ajkak feszesek és összesimulók. A finom, vékony, közepes nagyságú fülek magasan tűzöttek,a fej mellett lógnak. Közepes nagyságú, távol ülő, kerek szemei értelmes és eleven tekintetűek, gyakran eltérő színűek. A szemek pereme feszes. A dalmata harapása ollószerű. Szőrzete rövid, merev, sűrű, sima és fényes. A dalmata kétféle színezetben ismert: májszínű, illetve fekete pettyes. Az alapszín mindkét esetben hófehér, s rajta 2–3 cm átmérőjű, élesen elhatárolódó pettyek láthatók. A pettyek ideális esetben nem fedhetik át egymást, és egyenletes eloszlásúnak kell lenniük. A végtagokon lévő pettyeknek valamivel kisebbnek kell lenniük a testen lévőknél. Az orr és a szem pereme a májszínű egyedeknél barna, a feketéknél fekete. A dalmata születéskor fehér színű, a foltjai csak később alakulnak ki. Meglehetősen érzékeny, vesebetegségekre öröklötten hajlamos fajta.
Jelleme
A dalmata jó kedélyű, barátságos és értelmes kutya. Társaságkedvelő, kiegyensúlyozott természete van, a gazdáját és családját nagyon szereti, és minden érdekli, ami körülöttük történik. Éber eb, mindig jelzi, ha valami nincs rendben. Nem érdemes arra számítani, hogy jó házőrző lesz, mert hiányzik belőle az agresszivitás. A dalmata nagyon szereti a társaságot,remekül kijön a gyerekekkel és más kutyákkal is. Rendszerint a macskákkal és egyéb háziállatokkal való együttélése sem okoz gondot, feltéve, hogy megfelelő volt a szocializációja. A látogatókkal szembeni magatartása a kutya egyéniségétől függ: vagy éberen,vagy vonakodóan viselkedik. Városi tartásra alkalmas luxusállat.
Méretei
Kan marmagassága: 56–61 cm
Szuka marmagassága: 54–59 cm
Testtömege: 24–32 kg Várható élettartam:12év
Megjegyzés
A dalmatát nem túl nehéz nevelni, de természetének van egy csökönyös oldala, amely főként akkor erősödik meg, ha túl sokat várnak tőle, vagy ha elveszíti érdeklődését a gyakorlatok iránt. Ha helyesen viselkedik, nagyon meg kell dicsérni – ezt esetleg jutalomfalatokkal is meg lehet erősíteni –, és a gyakorlatokat mindig variálni kell. Sem a túl szigorú, sem a túl engedékeny nevelés nem célravezető, az arany középutat kell megtalálni. Világszerte kedvelt családi kutya, de inkább a sportosabb családoknak ajánlható. Meg lehet próbálkozni a kutyás sportokban való részvételével, de úgy, hogy ne a versenyzés, hanem a kutya és a gazda szórakozása legyen a fő szempont.
A komondor az egyik legismertebb magyar pásztorkutyafajta, amelyet mai formájában a legrégebben tenyésztettek ki. Nevének több magyarázata is van. Valószínűleg a kuman (kun) szóból származik, 1454-ben bukkant fel nyelvelméleteinkben, a Debreceni kódex 1519-ben már kutyanévként említi a kamondort vagy komondort. A szó a türk nyelvekben a kumanokhoz tartozást jelentette.
Története
A kunlakta vidékek pásztorkutyája lehetett. A komondor valószínűleg őseinkkel a népvándorlás idején került a Kárpát-medencébe, de nem kizárt, hogy a kunok hozták be nagy testű pásztorkutyáikat a 13. század közepén. Ezt bizonyítják részben a romániai helynevek, részben pedig Bökönyi Sándor szíves szóbeli közlése, miszerint az ázsiai sztyeppövezet nagy testű pásztorkutyái kuvasz típusúak, de Ukrajnában - a hajdani Kumániában - ma is komondor típusú pásztorkutyákat találunk. Feladata nem a terelés volt, hanem a kuvaszhoz hasonlóan a nyáj megvédése a ragadozóktól és a tolvajoktól, hiszen őseink legfontosabb vagyontárgya az élő állat volt. Az éjjeli őrködés során a komondort fehér színe segítségével különböztették meg a támadóktól.
Nevezték gubancos magyar juhászkutyának, selyemszőrű farkasebnek, pusztai komondornak, lompos szőrű komondornak, bagolyszemű komondornak vagy csak egyszerűen komondornak, amely szó a nyelvemlékek szerint mindig a nyájat őrző nagy testű kutyákat jelölte.
Pethe Ferenc 1815-ben megjelent Természet Históriájában egy rajzot is közöl a kutyáról, amely összetéveszthetetlenül felismerhető. Az első részletesebb jellemzés 1841-ben készült, ekkor a komondor ritka fajtának számított, 1899-ben a szegedi országos kiállításon egyetlen példányt mutattak be. 1909-ben kihalófélben lévő, veszélyeztetett fajtaként említik. A pásztorok nagyra becsülték kutyáikat, igyekeztek fajtatisztán tenyészteni. 1924-ben a magyar fajták közül elsőként megalakult a tenyésztőszervezete, majd 1935-ben elkészült az első standardja, Anghi Csaba munkája, amelyet változtatásokkal 1960-ban fogadott el az FCI.
A II. világháborúban a komondorpopuláció ugyanúgy nagy veszteségeket szenvedett el, mint a kuvaszok. Utána viszont megváltozott a tenyésztés iránya: míg korábban az ősi értékek megőrzésére helyezték a hangsúlyt, később az esztétikai megjelenés is fontossá vált. A szőrzet egyre inkább szalagossá, zsinórossá vált, eltűnt a krémszínű árnyalat, és nagyobb testűek lettek a komondorok. De ezzel együtt nem tűntek el a fajta ősi jó tulajdonságai, a karakánság, bátorság, hűség és méltóságteljesség.
Külleme és jelleme
A komondor legfeltűnőbb sajátossága a szőrzete, amelyhez hasonló csak a pulinak és a bergamói pásztorkutyának van. Mérete mellett ez a szőrzet teszi a komondort impozánssá, látványossá. Kialakulásában valószínűleg szerepe volt az ázsiai puszták szélsőséges éghajlatának, megóvta az időjárás viszontagságaitól, nyáron a tűző napsugaraktól, télen a metsző hidegtől. Ez a vastag, nemezes szőrtakaró pajzsként védte a kutyák testét akkor is, amikor a támadó farkasokkal küzdöttek. Ezért általában a komondornak nincs szüksége házra, csak egy helyre, ahova elhúzódik a csapadék elől. Ápolni nem kell minden nap, elég az összenemezesedett csomókat időnként széttépni, egyébként teljesen öntisztuló. Régen a pásztorok a birkák mellett a komondorról is lenyírták a szőrt, ez a minőségének, úgy látszik nem ártott. Szőrszíne fehér.Megalapozatlanok az egyéb színről szóló hírek.
Nagy termete és vastag szőre ellenére mozgása kimért, elegáns. Aki látott már teljes díszben pompázó komondort, nehezen tud szabadulni a látvány varázsától.
Eredeti munkájából kifolyóan nem nagy igényű fajta, ha megvan a megfelelő tér a mozgásához és a gazdai szeretet, tökéletesen jól érzi magát. Az udvar, porta őrzése annyira a vérében van, hogy tanítani sem kell. A területét nappal keveset mozogva, heverészve őrzi, de ébersége egy pillanatra sem lankad, éjszaka viszont állandó mozgásban van, őrjáratozik. A betolakodókat szembe támadja le, és nem a megsemmisítés, hanem a hatástalanítás a célja. Amíg a gazda meg nem érkezik, addig a rosszindulatú idegen nem moccanhat. Egyesek szerint a komondor mellett be lehet menni a portára, de kijönni nem.
A kuvasszal ellentétben a komondor, ha helyesen nevelik, nem akarja a dominanciáját bizonyítani gazdájával szemben. Kimondottan embercentrikus, szeretetét nem csak gazdájára, hanem a családtagokra és a közeli barátokra is kiterjeszti. Ez nem azt jelenti, hogy a komondor macskaszerűen hízelgő természet. Kimondottan tartózkodó, disztingvált, aki elvárja, hogy tiszteljék önállóságát, szuverén egyéniségét. Nem éppen a kiképzők álma, hiszen megszokta, hogy önálló döntéseket hozzon, a számára értelmetlen parancsokat egyszerűen elengedi a füle mellett. Ennek ellenére igényli a foglalkozást, hiszen így alakulhat ki a gazda és a komondor között egy egészséges kapcsolat.
Méretei
Marmagasság: kan: min.70 cm.Általában 72-78 cm. szuka: min.60 cm. Általában 65-70 cm. Testtömeg: 40-60 kg Várható élettartam: 12 év
Rokon fajták
Eredete
A tacskó változatainak eredete a régmúlt időkbe nyúlik vissza. Egyiptomban találtak olyan emlékeket, melyeken megtalálható ez a rövid lábú, hosszú hátú kutya. Származása vitatott; egyesek szerint a francia bassetek (szó szerint: alacsony kutya) rokona. Közkedvelt elnevezése a dakszli, amely az eredeti német névből, a dachshundból ered, amely borzkutyát jelent. Ez nem véletlen, hiszen zsákmányát a föld alá is követi. A tacskók remekül ásnak, így szinte lehetetlen kifutóban tartani őket. A tenyésztése során mind könnyedebbé és elegánsabbá vált fajta nagy népszerűségnek örvend. (Beceneve: "Tacsi, Dakszli".)
Külleme és jelleme
A tacskó alapvetően vadászkutya, mindamellett nagyon jól alkalmazkodik a városi tartáshoz is. Kotorékeb, ezért aki erdőközelben tartja tacskóját számolnia kell azzal, hogy elszökhet vadászni. A vadászatban az önállóság a legnagyobb erénye, ezért az életben is nagyon önálló és akaratos. Tartása következetességet igényel. Rövid lábai ellenére sportos és mozgékony.
Marmagassága: 16-26 cm, tömege: 3,6–9 kg.
Három méret és három szőrváltozat elfogadott az FCI-fajta standard alapján: A méretek: standard, törpe, kaninchen A három méretet a mellbőség alapján különböztetik meg. Szőrváltozatok: rövid szőrű, hosszú szőrű, szálkás szőrű. Az angolszász országokban a fajtastandard csak két méretet ismer el, a standard és a törpe méretet. A szőrváltozatok megegyeznek az FCI-standarddal.
Várható élettartama:14-17 év
Mellkasa domború, hosszú hasa felhúzott. Mancsai szélesek, ívben hajlók, ujjai szorosan záródnak, karmai sötétek. Farka nem túl hosszú, a vége elvékonyodik. Feje megnyúlt, elvékonyodó. Orrtükrének színe a szőrzettől függően barnától feketéig változik. Állkapcsa erős, fogai ollós harapásúak. Szőrzete sima, rövid, testhez simuló.
Változatai
Szőrváltozatai szerint
Rövidszőrű tacskó
Az ősi, már a rómaiak korában is ismert borzebek egyenes leszármazottjának kell tekintenünk, bár csak a 18. században nyerte el mai formáját. A tacskók gerincoszlopa sérülékeny, és idős korukban gyakran sérvben szenvednek, ami hátsó végtagbénulást is okozhat. A gyerekek hűséges pajtása, figyelmes jóbarát. A tacskó mérete: 26-37 cm. Tömege: A standard méretűnél: 10 kg-nál kisebb; törpeméretűnek 4 kg-nál kisebb; nyúlvadász (kaninchen) tacskónak 3,5 kg-nál kisebb. A rövid és hosszú szőrű tacskók bundája egyszínű (vörös), kétszínű (fekete vagy barna cser jegyekkel) vagy tiger. Igen értelmes, de rendkívül érzékeny, "sértődős" kutya, a goromba bánásmódot nehezen tűri. Kiválóan alkalmazkodik a városi körülményekhez, és mint rokonszenves kis testű, nyugodt fajtát, városi tartásra különösen ajánlják. Minden fajta tacskó vadászkutya. A rövidszőrű tacskó mindhárom fajtájának a standardja megegyezik egymással csak méretben van eltérés. A standard tacskót súly szerint szelektálják. Jelenleg ez 10 kilóban van maximálva, de folyamatban van a méretbesorolás változtatása. Ugyanúgy mint a törpe és kaninchen tacskónál mellkaskörméretben fogják meghatározni. A törpe tacskó mellkaskörmérete 35 cm-ben, míg a kaninchen tacskónak 30 cm-ben van maximálva.
Szálkás szőrű tacskó
Kialakításában a hosszú szőrű, rövid lábú terrierek és a Dandy Dinmont-terrier vettek részt. Szőrzete durva, aránylag hosszú, fülén rövidebb.A tacskók közül is talán a legkedveltebb változat a szálkásszőrű. A mai napig a legsokoldalúbban hasznosított kotorékebek, ragyogó tulajdonságaik miatt lettek közkedveltek. Vadászatra kiválóan alkalmas. Kevésbé érzékeny, az időjárás viszontagságait is jobban tűri. Elsősorban kotorék kutyának lett kitenyésztve, hogy a föld alatt tartózkodó zsákmányt (róka, borz, üregi nyúl stb..) a vadász elé hajtsa (ugrassza), hogy azokat puskával terítékre lehessen hozni. A szálkásszőrű tacskó sokoldalúságát mutatja, hogy a földalatti munkán kívül kiválóan alkalmas a föld feletti és a vízi munkára is. Föld felett a legfontosabb feladata a vaddisznóhajtásokon a disznók felkutatása és a vadászok elé hajtása. Óriási szerepet kap a vadászok körében azon tulajdonsága miatt, hogy a sebzett vadat a megfelelően bevezetett tacskó biztosan kutatja fel és segít terítékre hozni. Ezenkívül alkalmazható kajtatásra, bokrászásra, nyúlhajtásra is. Bár nem az a kifejezett vízi vadász, de használható lőtt víziszárnyas apportírozására is.
Hosszúszőrű tacskó
Valószínűleg a spániellel való kereszteződésből jött létre. Szőrzete selymes, hosszú, fényes, sima, Színe mint a többi szőrváltozatnál. Mint minden tacskó, kiváló vadászkutya.
Méret szerint
Normál tacskó
A standard méretű tacskó méret meghatározása jelenleg súly alapján történik. Most 10 kg-ban van maximálva. Folyamatban van a standard ezen részének megváltoztatása. A többi fajtához hasonlóan mellkaskörméret szerint lesz meghatározva a méret.
Törpe tacskó
A szuka súlya: 4–5 kg, a kané: 4,5–6 kg A törpe tacskó mérete a mellkaskörméret szerint lett meghatározve, amit a mar legmagasabb pontján áthúzva a mellkas legmélyebb pontján áthúzva a könyök mögött mérik. A törpe méret maximum 35 cm lehet, de a standard 2 cm tűrést engedélyez.
Kaninchen tacskó
Súlya kb. 4 kg. A kaninchen tacskó mellkaskörmérete 30 cm-ben lett meghatározva 2 cm tűréssel.
A három szőrváltozat ugyan úgy megjelenik mint a nagyobb méreteknél. Kis mérete ellenére igazi vadász. Napjainkban is használják vadászatban. Rendkívül kedves, jól alkalmazkodik, ezért lakásban való tartásra kifejezetten ajánlott. Családban igyekszik mindig a középpontban lenni (igazi toy-kutya), amit megnyerő jellemével hamar el is ér. Megfelelő menjyiségű mozgással nagyon jól bírja az egész napos várakozást is gazdájára.